A fenti méhészbarátoktól informálódva az akácvirágzásról bizakodva indultunk a vándorlásnak. A Nyírség és Ózd környékének akácosai között a virágzásban ugyanis mutatkozott az eltolódás, ami a két dandár megcsípését lehetővé teszi. Szerencsés lett volna ez azért is, mert a Nyírség azon részén, ahonnan indultunk a napi maximum mindössze 3 kg volt, amit nagy jóindulat mellett sem feltétlen nevezhetünk dandárnak… 40 családot vittem második akácra, az itthon hagyottakat ezekre röptettem le.

A vándorlás zökkenőmentes volt, bár hajnalra az előző napi pergetés és a megtett 170 kilométer után nem volt kifejezetten szalonképes állapotban a társaság. Az északi akác igen szépnek mutatkozott, habfehérek voltak a domboldalak, amik már az utolsó kilométereken is látszottak. A kiszemelt akác jellemzően egy északi lejtőn terült el, ezzel is biztosítva a két akácvirágzás minél teljesebb kihasználását.

A csendes pihenőbe vonulás előtt még leviziteltük a tájoló méheket, akik ekkorra már (11 óra) felfedezték jövetelük célját, az akácosból a megszokott egyöntetű döngicsélés hallatszott. A mérleg egy gyengébb család alá kerülve a tájolás kissé szeles, 22-25 ^oC-os napján 1 kg pluszt mutatott. Kedden, már szelesebb időben 1,5 kg volt a gyarapodás, ami optimizmusra adott okot. Nem kellett volna… Szerdán és csütörtökön a méhek a kijáróból szemlélték, hogy az időjárás hogy múlja egyre inkább alul magát. Szakadó, vagy szemerkélő eső 14-17 ^oC-ban. Ez szerdán 20, csütörtökön 30 deka mínuszt jelentett. A mostoha időben többször is bejárva az akácost nem volt éppen bizalomgerjesztő a virágok állapota. A kétnapi folyamatos vízben ázás hatására, a hűvös idő ellenére a virágok barnulni, azt követően hullani kezdtek. Bár az utánpótlás még biztosított volt, az előrejelzéseket elnézve a csapadék-utánpótlás is. A helyi méhészek tapasztalatai szerint ez az akác végét jelentette. Okos a más kárán tanul, ezt viszont én magam is megtapasztaltam idén… Már-már felmerült a költözés gondolata. Az egyéb fenti teendők azonban mindenképp maradásra késztettek. A veszteglést súlyosbította, hogy a vadászpuska és a pisztrángozó műcsali készlet is otthon maradt, a méhészkedésre való koncentrálás végett. Jövőre nem indulok el nélkülük. Ez is egy tanulsága az első kétakácos évemnek… Nem beszélve róla, hogy 15 fokos hidegben a behűtött sör sem azt a lélektani hatást váltotta volna ki, ami egyébként elvárható lenne tőle.

Pénteken egy félnapi hordásra alkalmas, esőmentes időjárást szállított a jósors. Többször is ellenőrizve a mérleg működését, az 60 deka gyarapodást mutatott, a fehér virágokon újra méheket lehetett látni és hallani. Szombaton ismét egy fél nap állt a méhek rendelkezésére, hogy dolgozhassanak, ezen a fél napon is már csak fél kiló gyarapodást tudtak produkálni. Itt már látszott, hogy az a túl hosszan áztatott északi akácon sem lehet karriert építeni. A vasárnap és a hétfő is hasonlóan áldásos időjárási körülmények között telt, bár vasárnap a hordásra alkalmas időszak mindössze három órát jelentett. Küllemre meglepően jól viselték a virágok a folyamatos esőzést (kép). Kár volt azonban abban bízni, hogy a méhek egy nap alatt ezen az akácon bármilyen csodát tehetnek még. Ez a kétszer fél nap mutatta meg, hogy ebben az akácban bizony már nincs perspektíva.

A családok egy részénél már mutatkozott a rajzási hajlam. Mivel idén szaporítani is terveztem és az ehhez szükséges eszközöket nem hurcoltam magammal, jobbnak láttam erre a fontos feladatra koncentrálni. Így május 27-én, hétfő este visszaköltöztettük a Nyírségbe a méheket és elkezdődtek a rajzásgátlás, illetve a szaporítás munkálatai. A mézelvételkor a mérleg adatokhoz képest egyébként pozitívan csalódtam, a családok nagy részénél ugyanis fél fióknyi (1/2 NB) mézet találtam. Legalább a fuvardíjakat fedezte…

Három szóban summázva: elmosta az eső.

Az idei évben egy Kisvárda melletti és egy észak-borsodi akácon mindössze 15 kg-os átlagot sikerült pergetni. Mélyen átlag alatti eredmény. De volt már rosszabb is. A tavalyi évi 0 kg-hoz képest ezt is meg lehet becsülni. Bár lehet hallani egész szép eredményekről is, az ország nagy részén az szerény termés miatti elégedetlenség a jellemző. Abban bízhatunk, hogy az északi akácot áztató rengeteg eső kitart egy ideig a talajban, és az akác utáni legelők kárpótolnak bennünket.

Köszönöm, hogy benézett, az aktuális munkákhoz kitartást és sok sikert kívánok. Nálam ez most a szaporítás lesz, amit a következő bejegyzésben írok le.